2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Rendkívüli ülést tartott a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága

2011. január 10.
Rendkívüli ülést tartott ma a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága (VÖMNB), világörökségi ügyekben a kulturális örökségért felelős miniszter tanácsadó testülete a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. Az ülés szünetében sajtótájékoztatót tartott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Tamási Judit a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, aki egyben a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága ügyvezető elnöke is.
Mint Tamási Judit elmondta, a rendkívüli ülés összehívását több esemény indokolta. Be kellett emelni a bizottságba az új tárcák képviselőit, valamint véleményezni a tárcán belül már egyeztetett világörökségi törvény tervezetét. Ezek mellett 2011. január 31-i határidővel két előrehaladási jelentést (megőrzési állapotjelentést) kell benyújtani az Unesco Világörökség Központjának.
 
Réthelyi Miklós hangsúlyozta, hogy a világörökségi törvény a magyar helyszínek kiemelt védelmét, jövőjét szolgálja. A három részből álló világörökségi törvény közigazgatási egyeztetés alatt áll. Tartalmaz egy kezelési tervet, emellett gondoskodik a kezelő szervezetről, valamint a pénzügyi támogatásról. Sajtókérdésre válaszolva hozzátette, hogy a finanszírozási lehetőségek határozzák meg, mikor léphet hatályba a törvény - elképzelhető hogy csak 2012. január 1-jétől lesz erre mód. A következő évi költségvetés összeállítása egy hónapon belül indul, ekkor kívánják a gondnokságok fenntartásához szükséges összeget a tervbe venni.
 
Rendkívüli ülést tartott Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága
Tamási Judit összefoglalójában elmondta, hogy a bizottság tárgyal a két magyar világörökségi helyszínről, Tokaj történelmi borvidékéről és Budapestről készült jelentésről. Mindkét benyújtott anyag megállapítja, hogy a helyszíneken állapotromlás nem következett be. Tokaj történelmi borvidéke esetében hivatalosan is megerősítették, hogy a Szerencsre tervezett szalmatüzelésű erőmű beruházója elállt építési szándékától.
 
A budapesti helyszín esetében a jelentéstételi kötelezettség elsősorban az úgynevezett régi pesti zsidónegyedben, azaz a Belső-Erzsébetvárosban, a világörökségi helyszín védőzónájában lévő bontási veszélyekre, illetve azok mielőbbi elhárítására vonatkozott. Ugyan itt sem következett be állapotromlás, ám vannak még hatályban lévő, de nem megvalósult bontási engedélyek. A Bizottság mindemellett örömmel fogadta a Kazinczy utcába tervezett „Kultúra utcája” kezdeményezést.
 
Elkészült egy jelentéstervezet, amely a Bécsi utcai bontás és építkezés körülményeit elemzi, és hangsúlyozza, hogy az itteni három veszélyeztetett épület nemcsak egyedileg, de mint a történeti városszerkezet része is értéket képvisel, ezért területi védelem alatt is áll. A KÖH Közép-magyarországi Iroda szakhatóságként elutasította a három épületre vonatkozó bontási engedély kérelmét 2010 decemberében.
 
A KÖH elnöke végül megemlítette, hogy több helyszín szerepel még a világörökségi várományosi listán, az egyik legnagyobb a Limes-projekt.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok