2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Hiller István átadta a Magyar Kultúra Követe címeket

2010. január 21.
A Magyar Kultúra Követei 2010-ben: Eszenyi Enikő Kossuth-díjas színművész, rendező, Forgács Péter médiaművész, képzőművész, független filmes, Juliet Kinchin művészettörténész, egyetemi oktató, Kobayashi Ken-Ichiró karmester, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész, zeneszerző, Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró.
Fotó: Gordon Eszter
Fotó: Gordon Eszter
Hiller István szerint a magyar kultúra követei tehetségükkel gazdagítják a magyar kultúrát, olyan emberek, akik számára a magyar kultúra fontos. A tárcavezető ezt a Magyar Tudományos Akadémián, A Magyar Kultúra Követe címátadási ünnepségen mondta csütörtökön.
 
Hiller István hangsúlyozta, hogy 2010-ben is – immár negyedik alkalommal - kitűnő személyiségek kapnak felkérést arra, hogy folytassák azt, amit eddig tettek, ne változzanak, fogadják el, hogy tevékenységükkel nemcsak önmagukat, hanem a magyar kultúrát is képviselik.
 
„A Magyar Kultúra Követe cím nem megbízatás, hogy legyenek ügyesebbek, tehetségesebbek, jobbak. Hiszen a világ ismeri tehetségüket, ők pedig kéznyújtásra várnak. A tehetség megmarad akkor is, ha a kéznyújtás nem érkezik meg. De mi szegényebbek leszünk” – fogalmazott.
 
Fotó: Gordon Eszter
 
A Magyar Kultúra Követei 2010-ben
 
Eszenyi Enikő, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett, Kossuth-díjas színművészt, rendező
Eszenyi Enikő a Színművészeti Főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződött, és rövid időn belül a színház meghatározó művésze lett. Megszámlálhatatlan sikeres alakítást nyújtott Shakespeare, Ionesco, Ibsen, Korniss, Molnár Ferenc, Lope de Vega és sok más szerző darabjaiban. Csaknem 30 filmszerepet játszott el, igen nagy sikerrel.
Jelenleg rendez és főszerepeket játszik Budapest több színházában is, s rendezéseivel hírnevet szerzett egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államokban, Csehországban és Szlovákiában.
Négy Shakespeare-, egy Lope de Vega- és egy Örkény-rendezésével Prágában, további két Shakespeare-darab megrendezésével a Szlovák Nemzeti Színházban, Brecht: Egy fő az egy fő című darabjának megrendezésével pedig Washingtonban hirdette a magyar színházművészet nagyszerűségét.
Eszenyi Enikő jelenleg a Vígszínház igazgatója.
 
Forgács Péter médiaművész, képzőművész, független filmes
Forgács Péter médiaművész az elmúlt húsz évben talán csak Ligeti Györgyéhez, Esterházy Péteréhez vagy Nádas Péteréhez mérhető nemzetközi hírnevet szerzett a történelmi emlékezet kérdéseit boncolgató, eredeti szemléletű és művészileg igen következetes filmes és videómunkáival.
Munkásságát számtalan hazai és nemzetközi díjjal ismerték el: 2007-ben a holland királynő a talán legrangosabb európai kulturális elismeréssel, az Erasmus díjjal tüntette ki. Szintén 2007-ben Érdemes Művész lett, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét is.
2009-ben a New York-i Magyar Évad szervezésében New York-ban és Washingtonban mutatták be legújabb filmjét Hunky Blues - Hungarian Immigrants and the American Dream címmel. Dunai Exodus című multimédia installációját a New York-i Zsidó Múzeum állította ki. 2009-ben ő képviselte Magyarországot a Velencei Képzőművészeti Biennálén, nagy sikert aratva installációjával.
 
Juliet Kinchin művészettörténész, egyetemi oktató
Juliet Kinchin a Cambridge-i Egyetemen és a Londoni Egyetem Courtauld Művészeti Intézetében szerzett diplomát. Hosszú ideig a Glasgow-i Egyetem művészettörténeti tanszékének oktatója volt, ahol megalapította a dekoratív művészeti és designtörténeti képzést.
Angliából került a Museum of Modern Art-ba 2008-ban, ahol a Design és Építészeti Osztály vezető kurátora, és szakterülete a kelet-európai design. New Yorkba érkezése óta folyamatosan együtt dolgozik a New York-i Magyar Kulturális Központtal. Számos magyar vonatkozású munkája jelent meg angol nyelven. Az Extremely Hungary című Magyar Kulturális Évad során, 2009 végén neves szakértőkkel együtt részt vett a New York-i Magyar Intézet és a Museum of Modern Art által közösen szervezett szimpóziumon.
 
Kobayashi Ken-Ichiro, a legmagyarabb japán karmester
Kobayashi Ken-Ichiro karmesteri tanulmányait a Tokiói Művészeti és Zenei Egyetemen folytatta. 1974-ben került be a nemzetközi zenei élet középpontjába, amikor első díjat nyert a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyén. 1987-től a Magyar Állami Hangversenyzenekar (ma Nemzeti Filharmonikus Zenekar) vezető karmestere, 1992-től örökös tiszteletbeli elnök-karnagya. Japán művész talán még sosem érezte magát ennyire otthon a magyar hangversenytermekben. Kobayashi Ken-Ichiro több mint harminc éve töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon. Elismertsége más országokban is kiemelkedő: folyamatosan a legnevesebb zenekarokat dirigálja Németországban, Ausztriában és Angliában.
Szakmai tudása és karizmatikus személyisége összefonódik. A világhírű japán karmester minden előadott darabot fejből tud, a saját ízlésvilágának megfelelően értelmez és vezényel. A művészek is szeretik és tisztelik. Jelenleg a Japán Filharmonikusok vezető karmestere.
Kobajashi Ken-Ichiro nem tudott Magyarországra utazni, ezért a címet egy későbbi időpontban veszi át.
 
Fotó: Gordon Eszter
 
Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészt zeneszerző
Szakcsi Lakatos Béla világhírű, Liszt-díjas jazz-zongorista, a magyar jazzélet meghatározó alakja. Kiemelkedő sikereket ért el az Egyesült Államokban, írt több musicalt, rockoperát és balettet. A klasszikus zene területén is otthonosan mozog, az egymástól elkülönülő zenei műfajokból hoz létre közös nyelvet. Modern, kortárs, improvizáló művész.
Zürichtől Varsóig, Nürnbergtől Belgrádig, Észak-Amerikától Ázsiáig a legrangosabb fesztiválokon lépett fel. Több szóló albuma jelent meg az Egyesült Államokban. Klasszikus zenei előadóként Mozart zongoraversenyeket is játszik, előadásának érdekessége, hogy Mozart zenéjét saját jazz-improvizációival ötvözi. Mindeközben a cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozik. Létrehozott egyfajta sajátos, európai improvizációs zenét, melyben az amerikai jazz mellett megjelenik az európai kortárs zene és a tradicionális cigány népzene is. Chick Corea világhírű pályatársa többször is méltatta Szakcsi szerzői és előadói kvalitásait.
 
Tarr Béla filmrendező, forgatókönyvíró
Tarr Béla Kossuth-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett filmművész. Tizenévesen kezdett amatőr dokumentumfilmezéssel foglalkozni. 22 éves volt, amikor elkészítette első nagyjátékfilmjét, a Családi tűzfészek című alkotását. Az alacsony költségvetésből, fizetség nélkül, hat nap alatt elkészített film egy csapásra ismertté tette a fiatal rendezőt. Kárhozat című filmjével sajátos stílust indított el a magyar filmművészetben. A fekete-fehér, kihalt és elhagyatott tájon játszódó, lassú, hosszú snittek a rendező védjegyévé váltak. Ezt a vonalat viszi tovább az 1994-ben bemutatott, hét és félórás gigantikus műve, a Sátántangó is. 2007 májusában a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon A londoni férfi című filmje a fesztivál hivatalos versenyprogramjában szerepelt, amire Szabó István Hanussen című filmjének 1988-as meghívása óta nem volt példa.
Tarr Bélát a Guardian című brit lap a világ legjobb filmrendezőinek listáján a 13. helyen említi, így a magyar rendező megelőzi Tarantinót, Altmant, Almodóvart és Spielberget is.
 
Hiller István átadta a Magyar Kultúra Követe címeket
 
A Magyar Kultúra Követe cím
A Magyar Kultúra Követe cím azon magyar, illetve külföldi magánszemélyeknek adományozható, akik munkásságukkal kiemelkedő érdemeket szereztek a magyar kultúra külföldi képviselete terén, tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar kultúrát külföldön is megismerjék, elismerjék, és ezt a jövőre nézve is vállalják.
 
A címet évente a Magyar Kultúra Napja alkalmából adja át az oktatási és kulturális miniszter legfeljebb hét személynek. (A cím pénzjutalommal nem jár.)
 
Az eddigi díjazottak
2007: Fehér László festőművész, Fischer Iván karmester, Kertész Imre író, Kocsis Zoltán zongoraművész, zeneszerző, karmester, Sebestyén Márta előadóművész és Lady Valerie Solti, Solti György karmester özvegye
 
2008: Schiff András zongoraművész és karmester, Esterházy Péter író, publicista, Eötvös Péter zeneszerző és karmester, Kányádi Sándor költő, műfordító, Julia Marton-Lefevre magyar származású környezetvédelmi és tudományos szakdiplomata, Palya Bea énekművész
 
2009: Fischer Ádám karmester, Konrád György író, Kurtág György zeneszerző, Kati Marton magyar-amerikai író, Tompa Gábor rendező, Vásáry Tamás zongoraművész, Zoób Kati divattervező
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok