2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Nemzeti Emlékezet Program - Tanulmányi kirándulás Erdélyben

2005. szeptember 20.
Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programirodája 2005. szeptember 14., Bocskai István erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 400. évfordulójának emlékére tanumányi kirándulást szervezett, amelyre pályázaton lehetett jelentkezni.

A Történelemtanárok Egylete és az Oktatási Minisztérium képviselőiből alakult zsűri választotta ki a pályamunkák alapján a tanulmányi kirándulás 15 diák és 5 pedagógus résztvevőjét.

Az Oktatási Minisztérium Nemzeti Emlékezet Programja abból a célból indult 2003 elején, hogy a történelmi évfordulók korszerű, új szemléletű megünneplésével bővítse a közoktatásban részt vevők történelmi ismereteit, fejlessze helyi és közösségi identitásukat, kötődésüket.

Az évfordulós események sorában Magyar Bálint oktatási miniszter két évvel ezelőtt, pályázaton kiválasztott tanulók társaságában látogatott el Voronyezsbe, hogy első hivatalos delegációként keressék fel az egykori 2. magyar hadsereg doni katasztrófájának helyszínét. Szintén 2003-ban az Oktatási Minisztérium lovastúrát szervezett a II. Rákóczi Ferenc által 1703. május 6-án kiadott ún. brezáni kiáltvány megjelenésének emlékére. Tavaly pedig, a holokauszt 60. évfordulóján a Krakkó melletti Auschwitz és Birkenau megtekintése, valamint az Auschwitz-Birkenau Állami Múzeum felújított magyar kiállítótermének felavatása volt az emléktúra célja.

Bocskai István erdélyi fejedelemmé való beiktatásának 400. évfordulójának emlékére szervezett tanulmányi kirándulás (2005. szeptember 10-15.) programja:

  1. nap (szeptember 10. szombat)

    Budapest - Nagyvárad (Püspöki székesegyház és palota, Kanonok sor, Sas-palota) - Kolozsvár (Bocskai István szülőháza, Főtér: Szent Mihály templom, Mátyás király lovas szobra, Városháza, Hunyadi Mátyás szülőháza, Házsongárdi-temető). Fotók >>
  1. nap (szeptember 11. vasárnap)

    Kolozsvár (Farkas utcai református templom, előtte a Szent György szobor) - Torda (A katolikus és a református templom, Fejedelmek háza) - Torockó (Helytörténeti Múzeum) - Nyárádszereda (Bocskai szobor megkoszorúzása, találkozás a helyi iskola pedagógusaival, diákjaival) - Marosvásárhely (Református Vártemplom, Főtér, Kultúrpalota) - Szováta. Fotók >>
  1. nap (szeptember 12. hétfő)

    Szováta (Sóvidék természeti jelenségei, Medve-tó) - Parajd (sóbánya) - Korond - Farkaslaka (Tamási Áron síremléke) - Szejkefürdő (Orbán Balázs emlékműve) - Csíkszereda. Fotók >>
  1. nap (szeptember 13. kedd)

    Csíkszereda - Gyergyószárhegy (Lázár-kastély) - Gyergyószentmiklós (örmény katolikus templom) - Gyilkos-tó - Békás-szoros - Pongrác-tető - Madéfalva (A madéfalvi veszedelem (Siculicídium) emlékműve) - Csíkszereda (Mikó vár, Csíksomlyói templom). Fotók >>
  1. nap (szeptember 14. szerda)

    Csíkszereda - Székelyudvarhely - Máréfalva (festett székelykapuk) -Székelykeresztúr (találkozás az Orbán Balázs Gimnázium peadgógusaival és diákjaival) - Agyagfalva (Székely nemzeti gyűlés emlékműve) - Segesvár (a város melletti Petőfi-emlékmű, alsóváros, a vár a felsővárosban) - Medgyes (1605. szept. 14-én Bocskai Istvánt itt iktatják be a szászok a fejedelmi székbe) - Gyulafehérvár (a vár, azon belül a székesegyház, amely a Hunyadiak és számos erdélyi fejedelem temetkezési helye) - Vajdahunyad vára - Déva. Fotók >>
  1. nap (szeptember 15. csütörtök)

    Déva - Marosillye - (Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szülőháza) - Sólyomkő vára, -Világos (Bohus-kastély) - Arad - Budapest. Fotók >>
A kirándulással kapcsolatos cikkek:
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok