2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az oktatási miniszter közleménye a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Program pedagógiai rendszerének bevezetéséről

2005. február 8.
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 95. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján e közlemény mellékleteként kiadom a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Program pedagógiai rendszerét.
 
 
Budapest, 2005. február
 
Dr. Magyar Bálint s.k.,
oktatási miniszter
 


Melléklet
 
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Program pedagógiai rendszere
 
Bevezetés
 
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programra (AJKP) való jelentkezést az Oktatási Minisztérium 2003-ban és 2004-ben pályázat keretében hirdette meg a pályázati felhívásban foglalt feltételek alapján. A program bevezetésére a 2004/2005. tanévben kerül sor.
 
A program célja, hogy egy középiskolai kollégiumok által alkalmazható pedagógiai eszközrendszer segítségével biztosítani lehessen, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb arányban tanulhassanak eredményesen nappali tagozatos, érettségit adó szakközépiskolai és gimnáziumi osztályokban a legszegényebb, legképzetlenebb szülők gyermekei.
A programban középiskolai kollégiumok vállalnak felelősséget azért, hogy a program jól körülírt célcsoportjához tartozó, meghatározott számú gyermeket - egy felkészítő munkát követően - szakközépiskolába vagy gimnáziumba beiskolázzanak, és az öt éves program keretében nappali tagozatos osztályokban érettségi bizonyítványhoz segítsék őket.
A kollégiumi program kiegészül egy középiskolai tanulmányokra felkészítő, elsősorban a kulcskompetenciák fejlesztését felvállaló - előkészítő kilencedik évfolyammal, amelyet valamelyik, a kollégiummal együttműködő középiskola szervez meg.
 
A programban részt vevő intézmények a program végrehajtása során a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: törvény) szerinti pedagógiai rendszer alapján működnek. A törvény szerint a pedagógiai rendszer részét képezi a tanterv, a ráépülő tanítást-tanulást segítő és értékelő eszközrendszer, a gyakorlati alkalmazást lehetővé tévő, illetve segítő akkreditált pedagógusképzési és - továbbképzési kínálat, valamint a pedagógiai szakmai szolgáltató tevékenység. Az itt közreadott közlemény egy olyan komplex pedagógiai rendszert készít elő, amelynek központi eleme a középiskolai kollégiumi tanulást és szocializációt egyaránt segítő pedagógiai eszközrendszer. Országos és helyi fejlesztések eredményeként olyan akkreditált tantervek és kollégiumi foglalkozási tervek készülnek, amelyek az integrált középiskolai tanulmányok céljaihoz illesztett értékelést működtető, a pedagógusok munkáját speciális továbbképzési kínálattal, illetve a szolgáltatás feladatait is ellátó pedagógiai rendszerrel segítik majd.
 
A program az egyéni különbségekre alapozott nevelés kialakításának szükségességéből indul ki. A differenciálás nem azonosítható a felzárkóztatással és a tehetségneveléssel, a differenciálás tehát nem a tanulmányi eredményesség szintjeihez igazodik. A differenciálás mindenki számára a saját komplex személyiségstruktúrájának leginkább megfelelő, számára optimális fejlesztés biztosítását jelenti, figyelembe véve előzetes tudását, annak gyengébb és erősebb területeit, a tanuló igényeit, törekvéseit, érdeklődését, személyiségének rá jellemző vonásait, speciális erősségeit és gyengeségeit. A nevelés, az oktatás igazodik a gyermekhez, s ez azt is jelenti, hogy igazodik ahhoz a közeghez, amelynek a gyermek részese.
 
Ha az AJKP intézményei ezt a célt elérik, a program képes lesz teljesíteni küldetését, és a közoktatás a programon keresztül jelentős mértékben járulhat hozzá a legszegényebb, legképzetlenebb szülők gyermekeinek társadalmi mobilitásához.
 
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programba való bekerülés feltételei a tanulók részére
 
A program hátrányos helyzetű tanulók részére szerveződik. A program számára hátrányos helyzetűnek tekintjük a közoktatásról szóló törvényben foglaltak figyelembevételével azt a tanulót, aki megfelel a következő feltételeknek:
a) a törvényes felügyeletet gyakorló szülők tanulmányaikat legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán fejezték be,
b) a gyermek után a szülők rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak.
Az iskola igazgatója a kollégium vezetésének véleményét kikérve felveheti az AJKP felkészítésbe azt a tanulót is,
  • akinek az esetében a törvényes felügyelet gyakorló szülők tanulmányaikat legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán fejezték be, de a gyermek után a szülő nem jogosult rendszeres gyermekvédelmi támogatásra. Az így felvehető tanulók létszáma azonban nem haladhatja meg az adott osztályba felvett tanulók tíz százalékát, tört létszám esetén felfelé kerekítve
vagy
  • akinek az esetében a gyermek után a szülők rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak, a törvényes felügyeletet gyakorló szülők egyike tanulmányait legfeljebb az iskola nyolcadik évfolyamán fejezte be, és a másik szülő is csak legfeljebb szakképesítéssel rendelkezik, de érettségi vizsgával nem. Az így felvehető tanulók létszáma azonban nem haladhatja meg az adott osztályba felvett tanulók tíz százalékát, tört létszám esetén felfelé kerekítve.
c) állami gondozottak,
 
d) gyermekvédelmi intézkedésként lakásotthonokban, intézetekben vagy hivatásos nevelőszülőknél helyeztek el.
A program keretében lehetőség van arra, hogy a célcsoporthoz tartozó tanulók középiskolai tanulmányaikat a kollégiummal egy évig szorosan együttműködő középiskola AJKP-s előkészítő osztályában, vagy nyelvi előkészítő évfolyamon vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamon kezdjék el.
 
A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Program kapcsán igényelhető normatívák
 
A programban résztvevő, az alábbiakban a 3.2.1. pontban részletezett 9. előkészítő középiskolai osztályba járó tanulók után, akiknek a számára az Oktatási Minisztériummal kötött megállapodás alapján az alábbi pedagógiai rendszer szerint szervezik meg az oktatást, nevelést, a tárgyévi költségvetési törvényben meghatározott többletfinanszírozást veheti igénybe a középiskola fenntartója.
A programban résztvevő az alábbiakban részletezett 3.2.1 pont alapján a 3.3 pontban meghatározott kollégiumba felvételt nyert azon tanulók után, akik számára az Oktatási Minisztériummal kötött megállapodás alapján az alábbi pedagógiai rendszer alapján szervezik meg az oktatást, nevelést, a tárgyévi költségvetési törvényben meghatározott többletfinanszírozást veheti igénybe a kollégium fenntartója.
Azok után a tanulók után, akik az előkészítő évet nyelvi előkészítő évfolyamon vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamon kezdik el, többletfinanszírozást csak a kollégium vehet igénybe.
 
Az AJKP kollégiumi pedagógiai rendszere az alábbi tartalmi elemekre épül:
 
1. A programban való részvétel intézményi feltételei
  • A program központi finanszírozási rendszerébe a kollégium az OM által kiírt pályázat útján kerülhet be.
  • A pályázó kollégiumnak rendelkeznie kell egy olyan pedagógiai rendszer feltételeivel, amelynek alapján képes teljesíteni az itt részletezett követelményeket.
  • A kollégium biztosítja a tanuló számára legalább három, érettségit adó középiskolai programban történő tanulás lehetőségét, amelyek közül egy vállalja, hogy külön miniszteri engedély alapján a 9. évfolyamon a programhoz kapcsolódó előkészítő évet szervez.
  • A kollégium a jelen dokumentumban megfogalmazott tartalmak és feltételek alapján megszervezi a tanulók előkészítését és beiskolázását a program 9. élőkészítő évfolyamára, vagy nyelvi előkészítő évfolyamra vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamra.
  • A kollégium és az előkészítő év megtartását vállaló középiskola az első évfolyam beindítása előtt egymással együttműködve elkészíti az e program megvalósítását célzó pedagógiai programját az e közleményben foglalt tartalmi elemek beépítésével.
2. Az AJKP-t vállaló kollégium pedagógiai programjának - az érvényes jogszabályi előírásokon túli - kötelezettségként vállalt elemei:
 
2.1. Az alapelvekben szerepel, hogy az AJKP célcsoportjához tartozó tanulók kollégiumi nevelését, középiskolai sikerességét a programban résztvevő intézmények biztosítják.
 
2.2. Céljaiban megfogalmazza  és tevékenységei megtervezése során eszközöket  rögzít, amelyek  biztosítják, hogy a program célcsoportjába tartozó gyerekeket felkutatja, érettségit adó középiskolai tanulmányokra előkészíti, és beiskolázza, a nevelési-tanulási folyamat eredményeként a családdal és a középiskolával együttműködve a tanulót érettségi bizonyítvány megszerzéséhez segíti.
 
2.3. A pedagógiai program tevékenységrendszere:
 
2.3.1. A középiskolára előkészítő tevékenység elemei:
  • A tanulók felkutatása, motiválása, kompetenciáik, személyiségük fejlesztése, pályaorientáció.
    A tevékenység során együttműködik az általános iskolákkal, a tanulók családjával, a programban részt vevő középiskolákkal, a feladatok megvalósításához lehetőségei szerint igénybe veszi civil szervezetek közreműködését.
  • Az előkészítő tevékenység eredményességének mérése - kulcskompetenciák és kognitív ismeretek mérése.
  • Beiskolázási tanácsadás az egyéni haladás eredményei alapján.
  •  Az ötéves programot a tanulók az AJKP előkészítő osztályában a 9. évfolyamon vagy nyelvi előkészítő évfolyamon vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamon kezdik.
  • Az AJKP előkészítő osztályából a tanulók a programot bármely érettségit adó középiskola normál 9. évfolyamán folytatják.
  • A beiskolázásra került tanulókat a pályázó kollégium felveszi (a beiratkozás kötelező).
2.3.2. Az öt éves kollégiumi program általános tartalmi elemei:
  • Bemeneti szociális és kompetencia-mérések (központi eszközrendszer igénybevételével) a 9. előkészítő évfolyamon
  • Pályaorientáció, integrált osztályokba történő átvétel koordinálása a 9. előkészítő évfolyamon
  • Szociális mérések évente
  • Kompetencia mérések három havonta
  • Családdal való együttműködés
  • Középiskolákkal való együttműködés
  • Szocio és kulturális fejlesztés
  • Tanulmányi segítségnyújtás, képességfejlesztés, tehetségfejlesztés
  • Szociális segítségnyújtás
  • Pályaorientáció, érettségi utáni életút tervezés a 11-12. évfolyamon
2.3.3. A középiskolai AJKP-s előkészítő év általános tartalmi elemei:

2.3.3.1. A tanuló induló helyzetének felmérése, állapot rögzítése, kollégiumi nevelőtanárral, tanulóval közös feladatmeghatározás
  • Hatékony gyermek-megismerési technikák alkalmazása
  • Egyéni megállapodás a célokról és ütemterv készítése
2.3.3.2. A tanulási képességek fejlesztése
  • Tanulásmódszertan
  • Az egyéni tanulás képességének fejlesztése
  • A tanulási motiváció megteremtése
  • A szövegértés képességének fejlesztése
  • Figyelemkoncentráció fejlesztése
  • Feladatértelmezés gyakorlása
  • Problémacentrikus feldolgozás
2.3.3.3. A középiskolai életvitelre való felkészítés
  • Stabil élet és napirend kialakítása
  • Az elfogadási és együttműködési készség fejlesztése
  • Egyéni tanulási terv kialakítása, megvalósulásának támogatása
  • Önismereti technikák megismertetése, gyakorlása
  • Reális célmeghatározás, egyéni és közösségi identitás erősítése
  • Kitartás, kötelességtudat fejlesztése
2.3.3.4. Részvétel a továbbtanulási célok kijelölésében
  • Részvétel a tanuló felvételi döntésében
  • A célzott középiskola felvételijére való felkészülés támogatása
  • Amennyiben saját iskolájában is van felvételi lehetőség, akkor az iskola saját elvárásainak közvetítése
2.3.3.5. Folyamatos kapcsolattartás a kollégiumi nevelőtanárokkal
  • Folyamatos visszajelzés a tanuló egyéni haladási üteméről
  • Egyéni korrekciós feladatok meghatározása a kollégiumi nevelőtanárral és a tanulóval közösen
  • Az egyes tanulók terhelhetőségének és tényleges terhelésének egyeztetése
2.3.3.6. Értékelés, visszajelzés
  • Két alkalommal részletes szöveges értékelés tantárgyanként
  • Személyiségértékelés írásban két alkalommal
  • A standard elvárások megismertetése
  • Bemeneti, félévi és év végi szintmérés tárgyanként
  • Az egyéni ütemterv teljesülésének havonkénti értékelése (alkuképesség fejlesztése), szükség esetén korrekciója
  • Rendszeres írásbeli és szóbeli
2.3.3.7. Az általános iskolai hiányok pótlása, ismétlés, rendszerezés
  • Differenciált haladási ütem biztosítása, bemenő és az évközi szintmérés alapján
  • Magyar nyelv, idegen nyelv és kommunikáció, olvasás, szövegértés prioritása
  • Olvasás, szövegértés gyakorlása
2.3.3.8. Mindennapos testnevelés biztosítása (ajánlott a csapatsportok prioritása)
 
2.3.3.9. Differenciált tevékenységformák-projekttanítás
  • Művészeti csoport projektek (színjátszás, zene, képzésművészet)
  • Szocializációs projektek (kulturális, társadalmi identitás)
  • Programprojektek vissza a régi iskolába, közösségbe)
2.3.3.10. Az éves munkarendre ajánlott a szakaszos (epochális) tanítás, az év három részre bontása (bemenő, helyzetfeltáró szakasz, felvételire, iskolaválasztásra irányuló orientációs szakasz, korrekciós, pótló, ismétlő szakasz), valamint a kiscsoportos tanulásszervezés lehetőség szerinti alkalmazása
 
2.3.3.11. Az előkészítő év heti tanulói órakeretei.
 
Magyar nyelv és irodalom (dupla órával)
5 óra
Matematika (dupla órával)
5 óra
Idegen nyelv
3 óra
Projekt
3 óra
Testnevelés
3 óra
Patrónusi foglalkozás
2 óra
Természettudományok
3 óra
Az iskola által szabadon tervezhető
7,5 óra
Összesen:
31,5 óra

 
2.4. A kulcskompetenciákat fejlesztő programelemek a kollégiumban és a középiskola előkészítő évében:
 
2.4.1. Az önálló tanulást segítő fejlesztés
  • A tanulási és magatartási zavarok kialakulását megelőző programok
  • Az önálló tanulási képességet kialakító programok
  • A tanulók önálló - életkornak megfelelő - kreatív tevékenységére épülő foglalkozások
  • Tanulási motivációt erősítő és fenntartó tevékenységek
2.4.2. Eszközjellegű kompetenciák fejlesztése
  • Tantárgyi képességfejlesztő programok
  • Kommunikációs képességeket fejlesztő programok
  • Komplex művészeti programok
2.4.3. Szociális kompetenciák fejlesztése
  • Közösségfejlesztő, közösségépítő programok
  • Mentálhigiénés programok
  • Előítéletek kezelését szolgáló programok
  • Az önkormányzatiság kialakítása, erősítése
2.5. Az integrációt segítő programok, szabadidős tevékenységek
  • Patrónusi, mentori vagy tutori rendszer működtetése
  • Együttműködés civil programmal
  • Művészeti körök
2.6. Az integrációt elősegítő módszertani elemek
  • Egyéni haladási ütemet segítő differenciált tanulásszervezés
  • Kooperatív tanulásszervezés
  • Projektmódszer (a Kollégiumi nevelés országos alapprogramja szerinti csoportfoglalkozásoknál különösen javasolt)
  • Drámapedagógia
2.7. Műhelymunka - a tanári együttműködés formái
  • Értékelő esetmegbeszélések
  • Problémamegoldó fórumok
  • Hospitálásra épülő együttműködés
2.8. A háromhavonta kötelező kompetencia alapú értékelési rendszer eszközei
  • A szöveges értékelés - árnyalt értékelés
  • Egyéni fejlődési napló
2.9. Multikulturális tartalmak
  • Multikulturális tartalmak megjelenítése a különböző foglalkozásokon
  • Multikulturális tartalmak projektekben feldolgozva
2.10. A továbbhaladás feltételeinek biztosítása
  • Pályaorientáció
  • Továbbtanulásra felkészítő program
3. Az AJKP szakmai követelményei:
A középiskolára előkészítő program eredményeként
 
3.1. Megtörténik a programba kerülés szociális kritériumrendszerének megfelelő tanulók kiválasztása
 
3.2. Beiskolázásra kerülnek az AJKP 5 éves programjába, azaz
 
3.2.1. felvételt nyernek valamely, az AJKP 9. előkészítő osztályának indítására jogosult, érettségit adó középiskola 9. előkészítő osztályába, vagy felvételt nyernek nyelvi előkészítő évfolyamra vagy két tanítási nyelvű oktatásban a 9. évfolyamra.
 
3.3. A középiskolai beiskolázással párhuzamosan felvételt nyer az AJKP 5 éves programját megvalósító kollégiumba
 
További szakmai követelmények
 
3.4. Az AJKP előkészítő évét a 3.2.1. szerint elvégző diákok valamennyien integrált, nappali tagozatos, érettségire felkészítő középiskolai osztályban tanulnak tovább úgy, hogy az egy osztályban tanuló AJKP-s tanulók létszáma nem haladhatja meg az osztálylétszám 25 %-át. Ez az arány legfeljebb 50 % lehet azokon a településeken, ahol két érettségit nyújtó középiskolai osztály működik. Az e pontban foglaltak nem vonatkoznak azokra a cigány nemzetiségi középiskolákra, amelyeket részben vagy egészben a Magyar Köztársaság Kormánya mint alapító által létrehozott közalapítvány fenntartóként működtet.
 
3.5. A célcsoporthoz tartozó diákok körében az öt éves program során a lemorzsolódás lényegesen alacsonyabb (legfeljebb 20 %), mint a programban részt nem vevő, a célcsoporthoz tartozó diákok körében.
 
3.6. A programban részt vevő diákok legalább 15%-a emelt szintű idegen nyelvi érettségi vizsgát tesz.
 
3.7. A programban részt vevő diákok körében három év átlagában számítva növekszik a felsőoktatási intézményekbe felvett diákok aránya.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok