2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Felsőoktatási jelentkezések

2006. március 14.
Jelentkezések 2006


2006-ban mintegy 132 ezren adtak be jelentkezési lapot felsőoktatási intézményekbe, ami kb. 10 %-os csökkenést jelent az előző évhez viszonyítva. Az Országos Felsőoktatási Információs Központ a beérkezett jelentkezési lapok 90 %-át dolgozta fel, az elemzés ennek alapján készült.

A jelentkezők számának csökkenése már második éve tartó természetes folyamat, ami elsősorban annak a következménye, hogy az egyetemek és főiskolák az utóbbi években jelentős számban vettek fel hallgatókat, így egyre kevesebb azoknak a száma, akiknek második, sokadik kísérletre sikerül bekerülniük a felsőoktatásba.

Ezt bizonyítja többek között az, hogy a jelentkezők között növekedett - egyes tagozatokon belül radikálisan - azoknak az aránya, aki a jelentkezés évében érettségiztek. Nappali alapképzésben az idén érettségizők aránya közel 62 %, ami 2 százalékkal magasabb, mint 2005-ben, az esti, levelező és távoktatásos jelentkezők között a 2006-ban érettségizők aránya viszont már 5-7 százalékkal magasabb, mint 2005-ben volt.

Az alapképzésre jelentkezők száma nem egyenletesen csökkent. Kisebb a visszaesés a nappali alapképzésben, viszont radikális a visszaesés a levelező tagozaton és a távoktatásban. A beadott jelentkezések száma viszont nem, vagy csak alig csökkent a nappali tagozaton, ami azt mutatja, hogy a pályázók élnek a többes jelentkezés lehetőségével.

A felsőfokú végzettségűek számára hirdetett képzésekre mintegy 40 %-kal csökkent a jelentkezők száma. Ennek valószínűsíthető oka az, hogy a jelentkezők várják az új típusú, korszerűbb (és rövidebb képzési idejű) mesterképzéseket, és arra akarnak majd jelentkezni. Akik költségtérítéses oklevéllel rendelkeztek, és tanulni akarnak, azoknak viszont idén már nem ezekre a képzésekre kellett jelentkezniük, ami szintén csökkenthette a számot. Viszonylag stabil a kiegészítő képzésre jelentkezettek száma.

Idén is több mint 10 %-kal nőtt a felsőfokú szakképzésekre jelentkezők száma, de még mindig nem éri el az optimális szintet.

A jelentkezéseket a képzési ágak szerint vizsgálva a nappali tagozaton valamivel könnyebb lesz bekerülni a felsőoktatásba, mert kevesebb a jelentkező, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudnak megfelelő képességű és felkészültségű hallgatót felvenni a felsőoktatási intézmények.

Ha az első helyes jelentkezőket és az irányszámokat nézzük, természetesen továbbra is a művészeti szakokra lesz a legnehezebb bekerülni, ott ugyanis közel ötszörös a túljelentkezés. Erős verseny lesz a sporttudományi, társadalomtudományi, orvostudományi, gazdaságtudományi és bölcsészettudományi területeken is, ahol egy helyre 2-3 jelentkező pályázik.

Az egyes képzési területekre jelentkezők számát vizsgálva az látszik, hogy az átlagnál jobban csökkent a jelentkezők száma a gazdaságtudományi, jogi, bölcsészettudományi képzési területeken, ott, ahol évek óta jelezzük, hogy jelentős túlképzés van.

Lényegében nem változott a jelentkezők száma - ami az arányokat nézve növekedést jelent - a természettudományi, orvos és egészségtudományi és műszaki képzési területeken. 2005-höz viszonyítva abszolút számban is növekedés tapasztalható az agrár és sporttudományi képzési ágakban.

A levező tagozaton a jelentős visszaesés elsősorban a gazdaságtudományi, jogi, egészségügyi, pedagógusképzési területeken tapasztalható. Nem változott, illetve nőtt a jelentkezők száma az agrár, bölcsészettudományi, informatikai és természettudományos képzési terülteken.



2006. március 14.
OM Sajtóiroda
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok