2024. április 20.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Az AB döntése nem érinti az új felsőoktatási törvény lényegét

2005. október 25.
Mádl Ferenc a felsőoktatásról szóló, 2005. május 23-án elfogadott törvényjavaslatot előzetes normakontroll céljából küldte el az Alkotmánybíróság részére.

Az indítvány nem érintette a hallgatók számára legfontosabb részt: a többciklusú képzés bevezetésére vonatkozó rendelkezéseket.

A köztársasági elnök az új felsőoktatásról szóló törvény lényegét, így az új képzési rendszer bevezetését sem találta aggályosnak. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság döntése után is folytatódhat a reform, a többciklusú képzésre történő átállás.

Az Alkotmánybíróság mai döntése olyan módosításokat ír elő, amelyek a reform menetét nem akasztják meg.

Az Alkotmánybíróság határozata alapján a lehető legrövidebb időn belül előkészítjük az Országgyűlés elé kerülő módosító javaslat tervezetét. Minden szükséges intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy 2006. január 1-jén a törvény hatályba léphessen.


Budapest, 2005. október 25.
OM Sajtóiroda
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok