2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Felhívás közoktatási intézmények részére innovatív tanulási környezet bemutatására

2009. február 4.
Az OECD nemzetközi szervezet Oktatási Kutatások és Innovációk Központja (CERI) egy induló projekt keretében több országban gyűjti az innovatív tanulási környezet figyelemre érdemes eseteit, hogy a tapasztalatokat megismertesse a szélesebb szakmai közönséggel és az oktatáspolitikusokkal. Az elkészítendő esettanulmányok alapján a legfontosabb célkitűzés annak végiggondolása, hogy miként válhatna minél több oktatási intézmény innovatív tanulási környezetté.

A programban való részvétel nem jár anyagi támogatással, de az intézménytől sem igényel anyagi ráfordítást. A jelentkező intézményektől az OECD csupán szakmai nyitottságot és együttműködést vár el (pl. kérdőív kitöltését, esetleg szakértői látogatás fogadását).

A kiválasztott intézmények egy szakmai hálózat részévé válhatnak. Bemutathatják újító megoldásaikat, és kapcsolatba kerülhetnek a projekt révén hasonlóan újító hazai és külföldi intézményekkel.

A projektben való magyar részvételt az ELTE Neveléstudományi Intézete koordinálja, az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve. 2009. május-júniusban egy hazai szemináriumot tervezünk a projektről.

Mit jelent az innovatív tanulási környezet?

A tanulási környezet itt nemcsak az intézmény fizikai környezetét jelenti, hanem magában foglalja a tanulók tanulását, fejlődését támogató összes környezeti tényezőt (pl. együttműködő szereplőket, társas kapcsolatokat, tanulásszervezési formákat, taneszközöket, tantervi tartalmakat, értékeket stb.)

Milyen kritériumoknak kell megfelelni a jelentkezéshez?
  • Az innovatív tanulási környezet 3-19 évesek tanulási szükségleteit elégíti ki. Nem szükséges, hogy ezt a korosztályt teljesen lefedje, és idősebb vagy fiatalabb korcsoportok is jelen lehetnek a tanulási környezetben.
  • Az innovatív tanulási környezet tudatosan eltér az általános és szakmai oktatás hagyományos megközelítéseitől annak érdekében, hogy a tanulók tanulási igényeire minél jobban tudjon válaszolni.
  • A tanulási környezetnek az optimális tanulás és fejlődés lehetőségeit a kognitív, metakognitív, szocio-emocionális területeken is meg kell teremtenie.
  • Az innovatív tanulási környezet a tanulók tanulási és nevelési szükségleteinek széles körét célozza meg, nem csak egy-egy speciális tudásterület vagy képesség fejlesztését.
  • A tanulási környezet nem épül olyan mértékű tandíjra, hogy az korlátozná átültetését a közoktatás tágabb rendszerébe.
  • Az innovatív tanulási környezet nemcsak egy vagy néhány innovatív szakember karizmáján és elkötelezettségén múlik, hanem széles szervezeti alapja van, ami fenntarthatóságot ígér még akkor is, ha a tanulási környezet viszonylag új.
  • Az innovatív tanulási környezet egy olyan tanuló szervezet, amely formálisan vagy informálisan értékeli a saját gyakorlatát annak érdekében, hogy saját folytonos fejlődését biztosítsa.
A felhívásra való jelentkezésnek tartalmaznia kell a következő elemeket:
  • Az intézmény pontos nevét és címét. A projekt kapcsolattartójának nevét, elérhetőségeit.
  • Egy rövid indoklást: miért tekinthető az intézmény az innovatív tanulási környezet egy példájának? Hogyan válaszol az intézmény a 21. századi kihívásokra?
  • Annak rövid bemutatását, hogy milyen tapasztalati tények, adatok (indikátorok) igazolják a kitűzött célok, eredmények elérését?
Az intézmények jelentkezését 2009. február 18-ig várja az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Kapcsolattartó: Limbacher László szakmai főtanácsadó, OKM EU Kapcsolatok Főosztálya. (Telefon: 1-473-7300)

A jelentkezés beküldendő elektronikusan (e-mail: laszlo.limbacher@nefmi.gov.hu) és egyidejűleg postán (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) vagy faxon (1-302-0036) a kapcsolattartónak címezve.
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok