2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet az Európai Nyelvi Díj 2005 elnyerésére

2005. március 17.
Mi a pályázat célja?
 
Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság és az Oktatási Minisztérium által támogatott kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén.
Azon nyelvoktatásban érdekelt intézmények pályázhatnak, amelyek átfogó; többletértéket képviselő; ösztönzőleg ható; újszerű és kreatív; európai dimenzióval rendelkező; kiterjeszthető, továbbadható; az európai nyelvi keretrendszer szemléletéhez illeszthető nyelvoktatási programnak adnak otthont.

Melyek a 2005-ös prioritások?
 
2005-ben az Európai Bizottság által meghatározott prioritások szerint a korai nyelvoktatás vagy a tartalomalapú nyelvoktatásterületén működő programok élveznek előnyt. Ezen kívül Magyarországon kiemelt figyelemben részesülnek a nemzeti prioritásoknak megfelelő programok is, amelyek a következők:
  • Valamely szakmához vagy szakmacsoporthoz kapcsolódó, kommunikatív készségeket fejlesztő, elsősorban alapszintű nyelvi programok;
  • Mintaértékű programok a nyelvi előkészítő évfolyamokon;
  • Nem nyelvszakos tanároknak / tanárcsoportoknak szóló nyelvi programok.
Kik pályázhatnak?
 
Európai Nyelvi Díjra jogosult bármely, az európai nyelvek tanítása terén megvalósuló program, amelynek kidolgozása a közelmúltban zárult le, és amelyet a mindennapok gyakorlatában már alkalmaznak - vagy a program gyakorlati alkalmazását még csak tervezik, de azt alaposan előkészítették.

Mit kapnak a díjazottak?
 
A legjobb pályázatok benyújtói oklevelet kapnak, és használhatják az Európai Nyelvi Díj emblémáját céges dokumentumaikon, kiadványaikon. A díjazottak anyagi támogatásban is részesülnek a Tempus Közalapítvány által elkülönített 1 millió forintos keretből. Az anyagi támogatás, mely legfeljebb négy sikeres pályázat között kerül felosztásra, elsősorban a program széleskörű megismertetésére és akkreditációjára fordítható.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2005. június 30.

Pályázni a Tempus Közalapítványtól igényelt űrlapon lehet.
A részletes pályázati felhívás és a letölthető pályázati űrlap a www.tka.hu honlapon érhető el.


További információ az Európai Nyelvi Díjjal kapcsolatban:
Tempus Közalapítvány
1134 Budapest Váci út 37.
Infóvonal: (06 1) 237 13 20
E-mail: info@tpf.hu
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok