2024. március 29.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

Pályázati felhívás

2005. március 10.
Az Oktatási Minisztérium meghirdeti a 3. Ifjúsági Bolyai Pályázatot.
A meghirdetett pályázat a közoktatásban, illetve a felsőoktatásban tanuló, a tudomány művelése iránt elkötelezett és meghatározott témában elmélyedni képes tehetséges tanulók és hallgatók támogatását, és munkájuk elismerését szolgálja.

Az Oktatási Minisztérium a pályázattal elő kívánja segíteni a hazai tudományos élet utánpótlásának biztosítását. A pályamunkák készítésekor a tapasztalt, sikeres kutatók és a diákok új típusú kapcsolatával új alternatívák nyílnak meg a kutatásban az utánpótlás nevelésére.

Pályázhatnak: középiskolás fiatalok (a 2004/2005. tanévben 10-11. évfolyamos nappali tagozatos, illetve magántanulói jogviszonnyal rendelkező gimnáziumi és szakközépiskolai diákok), valamint hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatos magyar állampolgárságú hallgatói. Pályázhatnak továbbá a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1.§ (1) bekezdésében megjelölt országokban magyar tannyelvű oktatásban résztvevő 10-11. évfolyamos tanulók, valamint ugyanezen országok felsőoktatási intézményeiben tanuló, Magyar igazolvánnyal vagy ez irányú kérelemmel rendelkező hallgatók a képzés nyelvétől függetlenül.

A pályázat témáit 2004-ben az év Bolyai-Díjas kitüntetettje, Dr. Bor Zsolt jelölte meg. A pályázók a megnevezett témában készítenek tudományos dolgozatot kutatómunkájukról, - igénybe véve felkészítő tanáraik, oktatóik, valamint igény esetén külső konzulensek segítségét.

Téma:
Fizikai, kémiai, biológiai és más természeti jelenségek, emberi vagy állati tevékenység, fényképészeti, videó vagy más optikai úton való tudományos igényű tanulmányozása
Gyorsfényképezés (robbanás, gépjármű mozgása, ütközés, elektromos kisülés, lövedékek becsapódása, cseppképződés, buborékképződés folyadékokban (pezsgő, szódavíz), hullám terjedése víz felszínen, stb.).
Sztroboszkópia (emberi és állati mozgások, extrém sportok, tánc stb.).
Hőfényképezés.
Légifényképezés.
Schlieren fotográfia.
Endoszkópia.
Mikroszkópia (optikai-, konfokális-, ultraibolya-, atomi erő-, elektronmikroszkópia).
Orvosi képalkotás (NMR, röntgen, CT, ultrahang).
Lassú folyamatok felgyorsítása (növények, állatok növekedése, fejlődése, természeti környezet lassú változásai).
Kristályosodás.
Polarizációs jelenségek.
Interferencia, diffrakció, fénytörés.

Emberi vagy állati (madár, rovar, hal stb.) csoportok kollektív viselkedése.
Emberi vagy állati testben lejátszódó élettani folyamatok követése.
Rovarfejlődés, ragadozók táplálkozása.
Mimikri (levelibéka, kaméleon stb,) rovarok élete.
Madarak, rovarok repülése.
Madarak vonulása.
Interferenciajelenségek a természetben (rovarszárny színei).
Élőlények szaporodása.
Kihaló, veszélyeztetett állatok élete.
Élet a jég alatt.
Ökológia.
Növények növekedése, fejlődése.

Ipari vagy technológiai folyamatok nyomon követése.
Gépjárművek ütközése.
Hidak, építmények rezgései, hőtágulása.
Ipari és technológiai folyamatok.
Elektromos távvezetékek éjjeli fényei.
Fényforrások, különleges fényforrások.

Égbolt optikai jelenségei (szivárvány, holdudvar, napgyűrű, glória).
Égbolt polarizációja.
Napkelte, naplemente, hold és napfogyatkozás.
Éjszakai égbolt jelenségei, légi járművek és űrhajók mozgásának megfigyelése.
Csillagaszati jelenségek.
Zúzmara, jégvirág, hópelyhek.
Meteorológiai jelenségek.
Légköri jelenségek.
Természeti katasztrófák.
Víz alatti fényképezés.
Tűzijáték.
Villámlás.
Illuzionisták, bűvészek, paranormális fenomének leleplezése.
 
A pályázat elkészítéséhez az alábbi honlapon találhatnak még a pályázni szándékozó diákok, hallgatók tudományos igényű háttéranyagokat, illetve további ösztönző javaslatokat: http://titan.physx.u-szeged.hu/~ifjbolyai.

A pályázat terjedelme
A választott terület szakszerű bemutatását (problémafelvetés, elmélet felállítása, saját kísérletek, megfigyelések, eredmények ismertetése és tudományos igényű értelmezése) biztosító terjedelem, a hivatkozások, mellékletek, virtuális modellezések, irodalomjegyzék nélkül maximum 30 gépelt oldal. A pályázathoz csatolt dokumentum lehet foto, videoszalag, CD, DVD.
Az Ifjúsági Bolyai Pályázat középiskolás nyertese bruttó 200 ezer forint pénzjutalomban részesül, továbbá a Bolyai díjas tudós szakmai irányításával folytathatja kutatómunkáját.

Az Ifjúsági Bolyai Pályázat felsőoktatási kategóriájának nyertes pályázója egyrészt bruttó 200 ezer forint pénzjutalomban részesül, továbbá az általa megnevezett egyetem téma szerinti doktori iskolájában - annak egyetértése esetén - államilag finanszírozott doktori képzésben való részvételre jogosult. A győztes hallgató a Bolyai díjas tudós irányításával folytathatja kutatómunkáját.

Az Ifjúsági Bolyai Pályázat két nyertesének felkészülését, pályázatának elkészítését segítő tanár, oktató kiemelkedő munkája is elismerésben részesül. A két felkészítő tanár a díjazott tanulóval, hallgatóval együtt kapja kézhez a jutalmát, amely mindkét kategóriához kapcsoltan egyrészt egy elismerő oklevél, másrészt pedig bruttó 200 ezer Ft.

A pályázat beküldésének határideje: 2005. május 15.

Cím: Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési Főosztály
1055 Budapest, Szalay utca 10-14. A borítékon kérjük feltüntetni, hogy "Ifjúsági Bolyai Pályázat".

A pályamunkák értékelését bírálóbizottság végzi majd, melynek tagjait a hazai tudományos élet neves személyiségei közül az oktatási miniszter kéri fel, tagjai között helyet kapnak a kiválasztott téma szakértői is.

A benyújtott pályázatokat az alábbi szempontok alapján kerülnek elbírálásra:
Az elért kutatási eredmény tudományos értéke.
Az elért kutatási eredmény újszerűsége.
Az alkalmazott kísérleti eljárás ötletessége, gyakorlatiassága, leleményessége, módszertani eredetisége.
Az eredmények összevetése az ismert elméletekkel.
Az eredmények értelmezése ismert vagy új elméletek alapján.
Az eredmények tudományos vagy gazdasági felhasználhatósága, szabadalmazhatósága.
Az eredmények érthető, tömör, világos ismertetése.
A pályamunka esztétikai értéke.

A bírálóbizottság tagjai egyenként értékelik a pályázatokat, és 2005. júniusában nyilvános beszélgetésre (a pályamunka megvédésére) hívják meg a legreményteljesebb pályázatok készítőit. Különösen indokolt esetben a bizottság a díjat megosztva is kiadhatja.

Az ünnepélyes eredményhirdetés 2005. június végén lesz, amire a díjazottak és a pályázók meghívást kapnak.

A pályázat anyagi fedezetét, a meghirdetés és a bírálat költségeit az Oktatási Minisztérium biztosítja.
A pályázat elkészítéséhez minden segédeszköz használható.

További segítség a "Kutatási lehetőségek középiskolásoknak" című kiadvány elektronikus változata is, amely tartalmazza az akadémikus mentorok névsorát, valamint a hazai felsőoktatásban dolgozó, a kutatásra vállalkozó középiskolások támogatását segítő oktatók névsorát az alábbi oldalon: www.kutdiak.hu
A pályázatról további információ kérhető: Oktatási Minisztérium Közoktatás-fejlesztési Főosztály Tel: 473-7380
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok