Miért érdemes a vitatkozással foglalkozni?

  „A szónokság szabad nép körében támad, s szabad nép életéhez tartozik. Ének hangja szelidíté meg a vad csoportokat; a mívelt nemzet tömegét szónoklat vezérli, s ennélfogva nem hiú gond az melyet ékesszólás elérésére szentelünk. Szó szavat húz maga után; élő tanácskozásban fejlik ki, s tartatik fenn a szabadság szelleme; s jaj a nemzetnek, mely írott parancsokat némán olvas, s vakon engedelmeskedik! Add hozzá, hogy a szónokság sok és mély tudományt, sok és lélekemelő gyakorlást, sok és szívrázó erőt kíván, s mondhatod-e haszontalannak a fáradságot, mely annak megnyerésére éveken kereszttűl fordíttatik?”
Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz
 

Mint arra Kölcsey is olyan szépen rámutat, a szónoklat és a vitatkozás a demokratikus társadalmak működésének elengedhetetlen velejárója. Már az athéni demokráciában is rendszeresen összejöttek a szavazati joggal bíró polgárok, és megvitatták a köz ügyeit, mielőtt szavazataikkal döntöttek volna törvényekről, háborúról és békéről. A mai modern demokratikus társadalmakban nagyon sok szinten folynak viták. Politikai viták folynak a közügyeinkről a Parlamentben, jogi viták folynak a bíróságokon, tudományos viták folynak az egyetemeken és tudományos fórumokon, de találkozhatunk vitákkal az írott vagy elektronikus sajtóban is.

A nyilvános vitákat azokban a társadalmakban becsülik igazán, ahol az emberi szabadságnak és azon belül a szólásszabadságnak nagy fontosságot tulajdonítanak, hiszen a közszónoklat és a nyilvános viták az eszmék szabad ütköztetése nyomán a közjót segítik elő. Nem véletlen tehát az sem, hogy a retorika iránti érdeklődés napjainkban újra megélénkült, hiszen a Magyarországon felnövekvő új generációnak ismét szüksége lehet arra, hogy felkészüljön a kulturált és színvonalas nyilvános szereplésre a közélet számtalan területén.

A megadott szabályok szerinti vitatkozás hallatlanul fejleszti a rendszeres és logikus kritikai gondolkodást, ami abban segít, hogy

  • az igazság fontosságát felismerjük
  • az igazat meg tudjuk különböztetni a hamistól
  • megtanuljuk a tények alapos elemzésének módszereit
  • kifejlesszük azt a képességünket, hogy másokat meg tudunk győzni
  • nyitottá váljunk ahhoz, hogy mások is meg tudjanak győzni bennünket.
  • képesek legyünk párbeszédes formában eszméket és gondolatokat cserélni.

A vitákban csak akkor lehet sikereket elérni, ha megtanultok a másik ember mondanivalójára előítélet-mentesen odafigyelni. A viták rendkívüli módon fejlesztik a kifejező képességeteket és a kommunikációs készségeket általában. Az erőteljes érveléshez nem szükséges azonban az igazunkat kizárólagosnak képzelni. Az ilyen erőszakos álláspont fanatikusnak tűnhet a hallgatóság számára, és inkább gyengíti, mint erősíti a vitázó helyzetét. Az ellentmondást nem tűrő érvek legtöbbször nagyon sematikusak is. A világot jók és rosszak, igen és nem kettősségére egyszerűsítik le. Az igazi jó vitaképzés a tanulók érvelési készségét erkölcsi keretek között fejleszti. Azt keressük ugyanis, hogy mi a jó, mi az az érték, amiért érdemes küzdeni, érdemes vitába szállni.

Az érveléstan tanulmányozása során az érvekkel való visszaélés, a csúsztatások módszereit is megismeritek. Ez védettebbé tesz a különféle manipulatív szándékokkal szemben. Könnyebben felismeritek, amikor egy reklám vagy egy propaganda-fogás félre akar vezetni. Minél kevésbé lehet valakit manipulálni, annál nagyobb esélye van arra, hogy autonóm, önálló véleményformálásra alkalmas ember váljon belőle.

A viták során számos izgalmas témával fogtok mélységében foglalkozni. Azáltal, hogy önállóan kell megfogalmazni és megvédeni álláspontotokat, a lexikális ismeretek igazi tudássá válnak számotokra, hiszen az a terület, ahol az ember problémákat old meg, emlékezetesebbé válik a számára, mint amit csak „megtanult”.

Megtanuljátok, hogyan kell egyszerre beszélni és gondolkodni. A retorikai felkészültség az élet nagyon sok területén segítséget jelent. Végül, de nem utolsó sorban a retorika és a disputa hallatlanul szórakoztató időtöltés.

A disputáról általában

A disputának formális szabályai vannak. Általában egy állító és egy tagadó csapat közt zajlik egy előre meghatározott tételről. Az állító csapat feladata a tétel bizonyítása, tehát olyan érveket sorakoztatnak fel, amelyek ezt a tételt alátámasztják, míg a tagadó csapat feladata a tétel cáfolata, tehát olyan érveket hoznak fel, amelyek a tétel hamisságát bizonyítják. Az állító csapat tagjai ezen kívül cáfolják a tagadó csapat érveit, a tagadó csapat tagjai pedig az állító csapatét. Mindkét csapatnak meghatározott idő áll rendelkezésére.

A vitát egy bíró vezeti, aki megadja a csapat tagjainak a szót, és figyelmezteti a beszélőket, mielőtt lejár az idejük. Mindkét csapatnak fel kell készülnie mind az állító, mind a tagadó szerepre, mert azt, hogy ki milyen szerepben játszik, sorsolás dönti el.

A disputát versenyszerűen is lehet űzni. A versenyek számos fordulóból állnak, és a versenyzők felváltva vitáznak állító és tagadó szerepben. Felmerülhet a kérdés, hogy hogyan várható el valakitől, hogy az egyik pillanatban valami mellett áll ki teljes odaadással és a következő pillanatban ugyanazt kénytelen cáfolni. A való életben ezt jogosan köpönyegforgatásnak értékelnénk. A mindkét oldalon való érvelésnek a disputában sajátos fontossága van. A disputa ugyanis nem a jók és gonoszok, az igazság és a hamisság harca egymással.

Értékek és elvek

A disputa inkább értékek és elvek konfliktusaként írható le. Vegyünk példának egy sajtószabadságról folytatott vitát. (lehetséges tétel: A sajtószabadság szép álom). Ennek a tételnek a vitájánál a sajtószabadság alapjoga könnyűszerrel konfliktusba kerülhet a személyiségi jogokkal, mint ezt számos eset bizonyítja. Külön-külön mindkét alapjog alkotmányosan védett értékünk, ha azonban szembekerülnek egymással, dönteni kell, hogy egy adott esetben melyik jog a fontosabb. Ilyen esetben a közösség érdekét az szolgálja, hogy mindenről lehessen beszélni. John Stuart Mill híres A szabadságról írott könyvében így ír erről:

" Ha korlátozzák egy vélemény kifejtését, abban éppen az a különlegesen rossz, hogy az emberi nemet rabolják meg. (...) Mert ha a vélemény helyes, megfosztják őket az alkalomtól, hogy igazságra váltsanak egy tévedést, ha pedig helytelen, nélkülözni kénytelenek egy majdnem akkora nyereséget, hogy tudni illik élesebben és elevenebben észleljék az igazságot azáltal, hogy megütköznek a tévedésen."

Igen ám, de az egyén személyiségi jogainak védelme, a jó hírhez való joga éppen ilyen fontos. Ismerjük Karinthy Frigyes híres példáját a kabátlopásról. Ha valakiről igaztalanul elterjesztik, hogy kabátot lopott, tisztázhatja ugyan magát, de a jó hírén esett csorba nem egykönnyen tűntethető el.

Mindkét oldalon akadnak erős és megfontolandó érvek. A jó tétel mindig több oldalról és kiegyensúlyozottan vitatható. Ha ugyanis valamelyik oldalról védhetetlen, nem is érdemes rajta vitázni. Aki egy tételt állító és tagadó helyzetből is végigvitatkozott, jobban megérti, hogy egy jelenséget több oldalról lehet szemlélni, és senki nem egyedüli letéteményese az igazságnak. Hogy ez mennyire fontos, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint kétezer évvel ezelőtt erre már Arisztotelész is rájött.

„...ellenkező véleményt is tudnunk kell bizonyítani,.. nem azért hogy mindkettőt alkalmazzuk, (hiszen nem kell rábeszélni senkit sem a rosszra), hanem, hogy ne maradjon rejtve előttünk, hogyan történik, és ha valaki rossz szándékból alkalmazza, magunk részéről megcáfolhassuk. Semmilyen más művészet nem von le ellentétes következtetéseket, de a retorika és a dialektika megteszi ezt, mivel mindkettő egyaránt felöleli az ellentéteket. Mindazonáltal a kiindulásul szolgáló dolgok nem egyenlő esélyűek, mert ami igaz, és jobb, azt természettől fogva könnyebb bizonyítani és elhitetni."
Arisztotelész: Retorika I.1. Fordította Adamik Tamás