Sir Winston Churchill fultoni beszéde: A béke hajtóereje

[...] Sohasem hagyhattunk fel azzal, hogy bátran hirdessük az ember szabadságának és jogainak elveit, a világ angolul beszélő országainak közös örökségét, amelyek a Magna Charta, a Bill of Right, a Habeas Corpus; az esküdtbíróságok és az angol polgári jog után az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban találták meg legnagyszerűbb kifejeződési formájukat.

Ez azt jelenti, hogy minden ország népének joga van ahhoz, és erejének is lennie kell hozzá, hogy béklyóktól mentes, szabad, titkos választásokon alkotmányos keretek közt megválassza vagy megváltoztassa annak a kormánynak a jellegét vagy formáját melynek vezetése alatt él; hogy országában szólás- és gondolatszabadság uralkodjék; hogy a végrehajtó hatalomtól független, egyetlen párttól sem befolyásolt bíróságok úgy szolgáltassanak igazságot, hogy az találkozzék a nagy többség félreérthetetlen jóváhagyásával: illetve az idő és a szokásjog személyesítő erejével. Így kell biztosítania szabadságot a legegyszerűbb hajlékokban is: Ez a brit és az amerikai nép üzenete az emberiségnek. Hirdessük a magunk gyakorlatát - és gyakoroljuk amit hirdetünk.

[...] Azért jöttem el ide, hogy elmondjak egy nagyon fontos dolgot. A háborút csak akkor kerülhetjük el teljes biztonsággal, és a világ hatalmi szerkezete csak akkor alakulhat a javunkra, ha az angolul beszélő népek testvéri szövetségre lépnek. Ez különleges kapcsolatot kíván a Brit Nemzetközösség és Birodalom, valamint az Egyesült Államok között. Most nincs idő általánosságokra, megpróbálok tehát pontosan fogalmazni. A testvéri szövetség nemcsak azt jelenti, hogy két hatalmas és rokon társadalmi rendszerünk között elmélyítjük a barátságot és a kölcsönös megértést, hanem azt is, hogy katonai tanácsadóink állandó és közvetlen kapcsolatban állnak egymással egészen odáig, hogy közösen tanulmányozzák a lehetséges veszélyeket, hogy hasonló fegyverekkel és kiképzési kézikönyvekkel dolgoznak, és sor kerül a tisztek és a tisztiiskolások egymás közti cseréjére is. Ez azt is jelenti, hogy a kölcsönös biztonságot szolgáló jelenlegi berendezések mindenütt megmaradnak, és azt is jelenti, hogy közösen használják a két ország tengeri és légi támaszpontjait szerte a világon. Ettől akár meg is kétszereződhet az amerikai haditengerészet és légierő mozgékonysága. A brit birodalmi haderőé hasonlóképpen megnövekedne, ami - ha és amennyiben a világ megnyugszik - komoly pénzügyi megtakarításhoz vezetne. Sok szigetet már ma is közösen használunk, könnyen lehet, hogy a közeljövőben még többöket bízzák közös gondjainkra.

Az Egyesült Államoknak már van állandó védelmi megállapodása Kanadával, amelyet szoros szálak fűznek a Brit Nemzetközösséghez és Birodalomhoz. Ez a megállapodás hatékonyabb, mint sok más, amely gyakran formális szövetség keretében jön létre. Ezt az elvet kellene kiterjeszteni a teljes viszonosság alapján a Brit Nemzetközösség minden egyes tagjára. Történjék bármi, így és csakis így szavatolhatjuk biztonságunkat, és dolgozhatunk együtt azokért a magasztos és azokért az egyszerű dolgokért, amelyek oly drágák nekünk, és amelyek senkit nem fenyegetnek rosszal. Végül megteremtődhet és érzéseim szerint meg is fog teremtődni - a közös állampolgárság státusa, ezt azonban bátran a sorsra bízhatjuk, melynek kinyújtott karját sokan már ma is tisztán látjuk...

[...] Ennek ellenére helytelen és meggondolatlan dolog lenne az atombomba ismeretét vagy tapasztalatát, amelyben most az Egyesült Államok, Anglia és Kanada osztozik, rábízni a nemzetközi szervezetre, amíg az gyermekcipőben jár. Bűnös őrültség lenne szétszórni ezt a még most is izgalommal teli és nem egységes világban. Egy országban sem aludt senki sem rosszabbul azért, mert ez az ismert és az alkalmazáshoz szükséges módszer és nyersanyag jelenleg nagymértékben amerikai kezekben van. Nem hiszem, hogy mi mindnyájan olyan egészségesen aludtunk volna, ha a helyzet fordítva lenne; és valamennyi kommunista és neofasiszta államé lenne jelenleg ezeknek a félelmes hatóerőknek a monopóliuma. A tőlük való félelem könnyen felhasználható lett volna arra, hogy rákényszerítsék a totális rendszert a szabad demokratikus világra, aminek, olyan következményei lettek volna, amelyek megdöbbentik az emberi képzeletet. Isten azt akarta, hogy ez ne így legyen, és ekként legalább van lélegzetvételnyi időnk; amíg ezzel a veszéllyel szembekerülhetünk, és még akkor is - ha nem kíméljük erőfeszítéseinket - olyán hatalmas, felsőbbséggel fogunk rendelkezni, hogy hatékonyan el tudják hárítani felhasználását; vagy el tudunk ijeszteni másokat felhasználásától: Végül, ha az emberek testvérisége valóban megtestesül és kifejezésre jut egy nemzetközi szervezetben, akkor ezeket-az erőket rá lehet bírni...

[…] Árnyék borult arra a színpadra, amelyet legutóbb a szövetségesek-győzelme megvilágított. Senki sem tudja, mit szándékozik tenni Szovjet-Oroszország és nemzetközi kommunista szervezete a közvetlen jövőben, sem azt hol vannak a korlátai, ha vannak egyáltalán korlátai expanziós és követőket toborzó irányzatainak. Nagy csodálattól és tisztelettel adózom a bátor orosz népnek és háborús bajtársamnak, Sztálin generalisszimusznak. Rokonszenv és jó szándék van Angliában - és nem kételkedem benne, hogy itt is - Oroszország népei iránt; valamint az az elhatározás, hogy minden nehézség és visszautasítás ellenére kitartunk a tartós barátság megteremtése mellett. Megértjük; hogy Oroszországnak szüksége van a biztonságra nyugati határait illetően a német agresszió minden megismétlődésével szemben. Szívesen látjuk Oroszországot az őt megillető helyen a világ vezető nemzetei között. Mindenekfelett szívesen látjuk az állandó, gyakori és egyre bővülő kapcsolatot, az orosz nép és az Atlanti-óceán mindkét partján élő népünk között. Ennek ellenére kötelességem önök elé terjeszteni egyes tényeket Európa jelenlegi helyzetéről.

A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára. E vonal mögött vannak Közép- és Kelet-Európa régi államainak összes fővárosai - Varsó, Berlin, Prága, Bécs, Budapest, Belgrád, Bukarest és Szófia. Mindezek a híres városok és országok lakossága a szovjet szférában fekszik, és valamilyen formában alá vannak vetve nemcsak a szovjet befolyásnak, hanem Moszkva egyre nagyobb mértékű ellenőrzésének. Egyedül a halhatatlan dicsőségű Athén dönthet szabadon jövőjéről egy angol, amerikai és francia megfigyelés mellett tartott választáson. Az oroszok által irányított lengyel kormányt felbátorították, hogy jogtalanul nagy területet foglaljon el Németországból, és most a németek millióit űzik ki tömegesen olyan fájdalmas mértékben, amilyenről nem is álmodtak. A kommunista pártokat, amelyek ezekben a kelet-európai államokban igen kicsik voltak, hatalomra emelték, amely hatalom meghaladja a pártok létszámát, és ezek a pártok most mindenütt arra törekszenek, hogy megszerezzék a totális ellenőrzést. Majdnem minden esetben rendőrkormányok uralkodnak, és mostanáig, Csehszlovákiát kivéve, sehol sincs igazi demokrácia. Törökországot és Perzsiát mélységesen megriasztják és megzavarják -azok a követelések, amelyeket velük szemben támasztanak, továbbá az a nyomás, amelyet a moszkvai kormány reájuk gyakorol. Az oroszok Berlinben megkísérlik, hogy Németország általuk megszállt övezetében egyfajta kommunista pártot hozzanak létre, miközben speciális kedvező bánásmódban részesítik a baloldali német vezetőket.

Amikor múlt év júniusában a harcok véget értek, az amerikai és az angol hadseregek egy korábbi megállapodás értelmében visszavonultak nyugat felé egyes pontokon 150 mérföldnyire is úgy közel 400 mérföldes arcvonalon, hogy engedjék, hogy az oroszok szállják meg ezt a hatalmas területrész,; amelyet a nyugati demokráciák hódítottak meg. Ha most a szovjet kormány megkísérli, hogy külön akcióval egy kommunistabarát Németországot létesítsen ezen a területen, ez újabb komoly nehézségeket idéz elő az angol és az amerikai övezetben, és a vereséget szenvedett németeknek lehetőséget nyújt arra, hogy árverésre kínálják fel magukat a Szovjetuniónak és a nyugati demokráciáknak. Bármilyen következtetéséket vonjunk le ezekből a tényekből - mert ezek tények -, bizonyára nem az a felszabadított Európa ez, amelynek a felépítéséért harcoltunk. És nem is olyan Európa, amely magában foglalja az állandó béke lényeges tényezőit.

[...] A világ biztonsága újfajta egységet igényel Európában, olyat, amelyikből egy nemzetet sem lehet tartósan kirekeszteni: Európa nagy alapító nemzeteinek ellenségeskedései robbantották ki azokat a világháborúkat, melyeknek tanúi voltunk, vagy amelyek korábban zajlottak. Életünk során kétszer láttuk, hogy az Egyesült Államokat, óhaja és hagyományai ellenére, az érvek ellenére, olyan kényszer hatására, melyet nem lehet nem értenünk, ellenállhatatlan erők még időben belevitték ezekbe a háborúkba, hogy a jó ügy - ha iszonyatos vérontás és pusztítás után is, de - végül mégiscsak győzhessen. Az Egyesült Államoknak kétszer kellett fiatal életek millióit átküldeni az Atlanti-óceánón, hogy utolérjék a háborút, de ma már a háború éri utol a népeket, legyenek bárhol szürkület és pirkadat között. Tudatosan kellene dolgoznunk azért, hogy az Egyesült. Nemzetek Szervezetén belül annak alapokmányával összhangban, egész Európára; kiterjedően megvalósíthassuk a békét. Úgy érzem, ezzel nagyon fontos és-nyilvánvaló politikai célt valósítanánk meg.

Az Európát átszelő vasfüggönyön kívül más okunk is van a nyugtalanságra. Olaszországban a kommunista pártnak nagy gondot okoz, hogy támogatnia kell a kommunista iskolát járt Tito marsall igényét az Adriai-tenger mentén- lévő egykori olaszországi területre. Olaszország jövője egyébként sem dőlt még el. Erős Franciaország nélkül meg végképp nem képzelhető el az újjászülető Európa. Amióta csak kiléptem a nyilvánosság elé, Franciaország megerősödéséért tevékenykedtem, és még a legsötétebb pillanatokban sem veszítettem el iránta érzett bizalmamat. Most sem fogom elveszíteni. De Oroszország határaitól távol, a világ számos országában kommunista ötödik hadoszlopok létesültek, és a kommunista központból kapott utasításoknak mindenben engedelmeskedve, tökéletes egységben működnek. A Brit Nemzetközösséget és az Egyesült Államokat kivéve, ahol a kommunizmus gyermekcipőben jár, a kommunista pártok, illetve ötödik hadoszlopok egyre nagyobb kihívást és veszélyt jelentenek a keresztény civilizációra. Ezek a tények nyomasztóan hatnak arra, akinek az oly nagyszerű fegyverbarátsággal és a szabadság és demokrácia szolgálatában kivívott győzelem másnapján be kell róluk számolnia - ám felettébb ostobák lennénk, ha nem néznénk szembe velük, amíg nem késő.

[...] Visszautasítom azt a gondolatot, hogy elkerülhetetlen az újabb háború; sőt hogy az már a küszöbön állna. Meggyőződésem, hogy sorsunk továbbra is a saját kezünkben van, és hatalmunkban áll, hogy megmentsük a jövőnket, ezért kötelességemnek érzem, hogy most, amikor okom és alkalmam is van rá, mindezt elmondjam. Nem hiszem, hogy Szovjet-Oroszország háborúra vágyik. Ők a háború gyümölcseire, valamint hatalmuk és tanaik végtelen kiterjesztésére vágynak. Nekünk azonban ma a háború végleges elhárításán kell gondolkodnunk, amíg nem késő, és azon, hogy amilyen gyorsan, csak lehet, megteremtsük a szabadság és a demokrácia feltételeit minden országban. Ha becsukjuk a szemünket, attól még nem múlasztja el a nehézségek és a veszélyek: Nem múlnak el attól sem, tétlenül várjuk, hogy mi történik; és nem múlasztja el őket a megalkuvás politikája sem. Rendezésre van szükség, és minél tovább halogatjuk, annál nehezebb dolgunk lesz, és a veszélyek is csak súlyosbodni fognak.

Legutóbb láttam, hogy bekövetkezik a katasztrófa, és fennszóval kiáltottam honfitársaimnak és a világnak, senki sem figyelt rám: Egészen 1933-ig, sőt még 1935-ig is, meg lehetett volna menteni Németországot attól a szörnyű végzettől, amely végül utolérte. Akkor, talán megkímélhettük volna magunkat, azoktól a nyomorúságoktól, amelyeket Hitler zúdított az emberiségre. Az egész történelemben soha nem volt még jól időzített cselekvéssel könnyebben megelőzhető háború, mint az, amely a közelmúltban pusztított el hatalmas területeket földünkön. Hitem szerint egyetlen puskalövés nélkül meg lehetett volna akadályozni ezt a háborút, és Németország ma hatalmas, virágzó és köztiszteletben álló: ország lehetne; de senki sem figyelt oda, és így egyenként rántott le bennünket a mélybe a rettenetes örvény. Nem engedhetjük, hogy ez még egyszer megtörténjen velünk. Ezt csak úgy érhetjük el, ha ma, 1946-ban, az Egyesült Nemzetek Szervezetének égisze alatt minden részletében előnyös megállapodásra jutunk Oroszországgal, és ha ez az előnyös megállapodás érvényben is marad sok-sok békés esztendőn keresztül. Ehhez a világ közreműködése kell, melyet minden erejükkel támogatnának az angolul beszélő országok és szövetségeseik.

Ezt a megoldást javasolom tisztelettel önöknek ebben az előadásomban, melynek A béke hajtóereje címet adtam. Ne becsülje le senki a Brit Birodalom és Nemzetközösség maradandó hatalmát. Látva, hogy szigetünkön 46 millió embert nyugtalanítanak az élelmiszerkészletek, melyekből még a háború alatt is csak fél fejadag jutott, vagy mert hatesztendőnyi keserves háborús erőfeszítés után nehézségeink vannak iparunk újraindításával és a kereskedelmi kivitellel, ne gondolják, hogy nem fogunk túljutni ezeken a sötét, ínséges esztendőkön... Ha az angol nyelvű Nemzetközösség népei szövetségre lépnek az Egyesült Államok népeivel, hogy közösen végezzék el mindazt, amit égen, földön és tengeren a tudomány és az ipar előtt álló feladatok követelnek, akkor nem kell attól félni, hogy egy ingatag, kétes erőegyensúly kísértése netán becsvágyat vagy vakmerő- próbálkozást vált ki egyesekben. Ellenkezőleg, megteremtődik a mindent felülmúló biztonság garanciája. Ha híven kitartunk az Egyesült Nemzetek alapokmánya mellett, és higgadt, megfontolt, szilárd léptekkel haladunk előre, nem nézve más földjére vagy kincseire, nem törekedve arra, hogy zsarnoki módon befolyásoljuk az emberek gondolkodását; ha a britek erkölcsi erői és meggyőződései testvéri szövetségben egyesülnek az önök erőivel, széles utak nyílnak majd a jövőben, nemcsak előttünk, de mindenki előtt, nemcsak a mi időnkben, hanem a következő évszázadban is.