2024. március 28.
eu2011.hu
Önkéntesség Európai Éve 2011
Átadás-átvétel
Felhasználóbarát honlap 2009-2010
 
 

Ez az oldal csak archívum, tartalma ELAVULT – kérjük, látogassák meg a tárca honlapját itt.

A Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja keretében támogatásban részesülő intézményfenntartók

2010. május 14.
Közlemény
az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet 8. §-a alapján
a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programja keretében támogatásban részesülő intézményfenntartókról
 
A támogatást a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Kollégiumi Programjában részt vevő azon középiskolai kollégiumok, illetve kollégiumi intézményegységet is működtető középfokú intézmények igényelhették tizedik-tizenharmadik évfolyamos tanulóik után, amelyek a korábbi intézményi pályázaton elnyert jog alapján a 2009/2010. tanévben működtetik a Programot.
 
Az oktatási és kulturális miniszter a 17/2010. (III. 30.) OKM rendelet 8. és 9. §-aiban foglaltak alapján döntött a Programban résztvevő intézmények támogatásáról.
 
A megítélt támogatás intézményfenntartók, intézmények szerint
Sorszám
Fenntartó
neve
Intézmény neve
OM azonosító
Támogatási összeg intézményenként
1.
Gandhi Közalapítvány
Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium
027415
20 460 000 Ft
2.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium
040636
7 755 000 Ft
3.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
I. Béla Gimnázium, Informatikai Szakközépiskola, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda
036394
11 220 000 Ft
4.
Komló Város Önkormányzata
Kökönyösi Oktatási Központ Óvodája, Általános Iskolája, Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma, Alapfokú Művészetoktatási Intézménye, Pedagógiai Szakszolgálata
201286
2 640 000 Ft
5.
Nógrád Megye Önkormányzata
Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Lórántffy Zsuzsanna Kollégium
032314
19 965 000 Ft
6.
Hajdúböszörmény Város Önkormányzata
Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
031240
15 510 000 Ft
7.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Önkormányzata
József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
200599
2 970 000 Ft
8.
Törökszentmiklós Város Önkormányzata
Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium
035993
17 490 000 Ft
9.
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat
Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
033647
16 995 000 Ft
10.
Baktalórántháza Város Önkormányzata
Vay Ádám Gimnázium és Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium
033644
21 945 000 Ft
 ugyfelkapu  ujmagyarorszag magyarorszag.hu
banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Nemzeti Erőforrás Minisztérium

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200

E-mail:

Államtitkárságok