2010. március 15.
eFestival2009
fhb

Koncepciók, tervezetek, javaslatok, előterjesztések

2010. március 12.
Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény (Eitv.) 9.§ (1) bekezdése alapján közzé kell tenni a jogszabályt előkészítő minisztérium honlapján az egyeztetés állapotának megjelölésével
  1. a jogalkotásról szóló törvény, valamint a kormány ügyrendje alapján véleményezésre bocsátott jogszabályalkotásra irányuló koncepciókat, jogszabálytervezeteket,
  2. a miniszteri rendeletek tervezeteit, valamint
  3. az a)-b) pontban megjelölt tervezetekhez kapcsolódó előterjesztéseket vagy szakmai indokolásokat.
Ennek megfelelően az Oktatási és Kulturális Minisztérium - egyeztetési állapot szerinti bontásban - 2006. január 1-jétől kezdve közzéteszi a fenti dokumentumokat azok államigazgatási egyeztetésre bocsátásával egyidejűleg. Az egyes tervezetekhez kapcsolódóan lehetőséget biztosítunk kedves látogatóinknak arra, hogy a közzétett anyagokkal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat kifejthessék. Kiemelendő, hogy ez a szolgáltatás azonban nem az OKM honlapján található fórum része. A beérkezett hozzászólásokról, az érdemi javaslatok elfogadásáról, illetve elutasításáról összefoglaló készül, amelyet az egyeztetés lezárását követően teszünk közzé.
 
Az elfogadott anyagok és a hozzá kapcsolódó dokumentumok archívumba kerülnek, amelyeket további egy évig őrzünk meg.
 
Felhívjuk a figyelmüket, hogy az Eitv. 9.§ (3)-(4) bekezdései alapján nem kell közzétenni:
  1. az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdése alapján országos népszavazásra nem bocsátható tartalmú,
  2. a fizetési kötelezettségekről,
  3. az ármegállapításról,
  4. az állami támogatásról, valamint
  5. a szervezetalapításról
szóló jogszabályok tervezeteit, valamint
  1. ha a közzététel a Magyar Köztársaság különösen fontos honvédelmi, nemzetbiztonsági, pénzügyi, külügyi, természetvédelmi vagy örökségvédelmi érdekeinek védelmét veszélyeztetné, illetve a jogszabály különösen gyors elfogadásához kiemelkedő társadalmi érdek fűződik.
Egyeztetés alatt álló jogszabályok
Elfogadás alatt álló jogszabályok
  complex  ugyfelkapu  ujmagyarorszag  magyarorszag.hu
h1n1 banner_2 banner_kszk_w120 buro EUvonal
 

Oktatási és Kulturális Minisztérium

1055 Budapest, Szalay u. 10-14.

Telefon: (+36-1) 795-1200 :: fax: (+36-1) 795-0022

E-mail: